Tizennégy magyar olimpiai arany veszett eddig el

Miután a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) április elsején jogerősen is megfosztotta aranyérmétől Annus Adriánt és Fazekas Róbertet, a tizenharmadik, illetve a tizennegyedik magyar olimpiai aranyérem nem került ahhoz, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta az adott versenyen. Annus és Fazekas magának köszönheti, hogy megfosztották első helyétől, felsorolásunk szereplői azonban általában vétlenek voltak abban, hogy a második vagy a harmadik helyre kerültek, mert mindent megtettek a diadal érdekében, csak nagyhatalmi játszma áldozatai lettek, vagy a bírók részrehajlása akadályozta meg elsőségüket.

Somfay élete végéig bajnoknak tartotta magát

Az első méltánytalanság a magyar sportot 1924-ben, Párizsban érte. Akkor az ötpróbázó Somfay Elemérnek a kétszáz méteres futásban hat tizeddel elmérték az idejét, és így finn riválisát hirdették ki győztesnek. Somfay, aki Stromfeld Aurél rokona volt, élete végéig nem volt képes megemészteni a hibát, és még a síremlékére is azt íratta, hogy olimpiai bajnok. A magyar csapatvezetés a vesztes háború után vélhetően annak örült, hogy az antwerpeni kényszerű kihagyás után egyáltalán részt vehetett a játékokon, az óváson nem is gondolkodtak.

Nyolc év múlva a kétszeres bajnok tornász, Pelle István lehetett volna háromszoros aranyérmes is, de a bírók vagy feledékenységből, vagy szándékosan eltüntették azt a jegyzőkönyvet, amelyikben a nyújtón bemutatott javítógyakorlatát lepontozták. Az akkori szabályok értelmében Pellének lehetősége volt egyszeri rontásra, és utána egy újabb gyakorlat bemutatására, ám az erről készült jegyzőkönyv szőrén-szálán eltűnt.

Pórul járt úszóváltó, lepontozott tornászcsapat

A tornában Hencsei Pál sporttörténész szerint még két aranyérem úszott el a pontozóbírók ténykedése miatt. 1936-ban, Berlinben a magyar női tornászcsapat végül a harmadik helyet szerezte meg, 1948-ban a másodikat. Előbb Tőrös Olga mindaddig sohasem látott, ebből adódóan nagy meglepetéssel fogadott akrobatikus ugrásait nem fogadták kellő elismeréssel, így még az ezüst sem a magyarokhoz került. "1948-ban még furcsább eset történt, hiszen a csehszlovák Eliska Misakova gyermekparalízisben elhunyt Londonban. A pontozóbírók feltehetően nehezen függetlenítették magukat az eseménytől és a csehszlovákok nyakába került az arany - a két válogatott között minimális különbség alakult ki -, holott a magyarok jobban rászolgáltak volna az elsőségre. Ezen az olimpián a magyar 4x200-as gyorsúszó váltó is kiválóan teljesített, a világcsúcson belül úszott, az amerikaiak viszont így is legyőzték Kádas Gézáékat. Azonban kiderült: az egyik váltásuk nem volt szabályos, a megengedettnél hamarabb ugrott a vízbe soros úszójuk. A vesztes háború után talán érthetően egyik esetben sem fellebbeztek a magyar sportvezetők" - mondta Hencsei, aki a műszaki egyetem tanára és a Magyar Olimpiai Akadémia tagja.